Kalandor gyümölcsök - 7. rész

Kalandor gyümölcsök 1. rész
Kalandor gyümölcsök 2. rész
Kalandor gyümölcsök 3. rész
Kalandor gyümölcsök 4. rész
Kalandor gyümölcsök 5. rész
Kalandor gyümölcsök 6. rész

            Kalandor gyümölcsök - 7.rész 

                            A buli

    Kellemes hideg járta át a bőrüket, mely mindannyiuk rostjáig  hatolt. Úgy érezték, mintha a hűtőház maga lenne a megtestesült paradicsom. Néhány társuk táncot járt, melyre az ütemet a ventilátor halk kattogása és a harsogó ének adta.

Rodrigó végig nézett a ropogósan friss társaságon és felsóhajtott. Ziháltak voltak, hisz már idejét sem tudta, hogy mikor vették talpuk alá az utat. Bár jó érzés volt szabadnak lenni, világot látni, fáradtnak érezte magát, mint akit kisajtoltak. Hiába, az a sok kaland amit átéltek, már meglátszott rajta is, fiatal kora ellenére. Bezzeg Annának még a zihált külső is jól állt, azt is méltóságteljesen viselte. Mellette minden szebbé vált, még az is elviselhetőbb volt, ha néha napján egész közelről érezték a petyhüdtség és az erjedés szúrós szagát. De Anna, közelsége mindenért kárpótolt, még akkor is ha néha igencsak bosszantó tud lenni a maga úrilányos modorával.

Aztán ott van az öreg Tobias, a banán, akit Rodrigó maga is nagyapjaként tisztel, hisz ha minden a reményei szerint halad, talán még olyan rokonféleségek is lehetnek egy napon. Egyedül Vackor Viktorban képtelen megbízni. A többieket talán le tudja venni a lábukról, de őt nem. Ő nem adja be a derekát az ártatlan tekintetnek és a szívbe markoló történeteinek. És az, ahogy magát illegeti Anna előtt, már kész röhej. Ilyet egy férfi gyümölcs nem tesz. 

- Ők itt a társaim. – szólalt meg Mangó. – Mint látjátok rengetegen vagyunk itt és biztosíthatlak, hogy nektek is jut hely bőven. Pihenjetek le, vagy ünnepeljetek a többiekkel. – mondta és elvegyült a tömegben. Kálmán, a kiwi szőrei mint mindig, most is az égnek álltak amint a friss levegő átjárta a megráncosodott bőrét. Tobias, a banán jólesően nyújtózott el az egyik pihenőhelynek nevezett kosárban frissebbnek tűnő rokonai mellett, míg Rudolf de Raisine minden szeme úgy mozgott, mintha a ritmus a levében  lenne. Anna, az alma kerekded alakjával lassú mozgásokat tett egy kör közepén állva, melyet a pirosló eprek és fekete szeder szemek alkottak körülötte. Aztán ott volt Viktor Vackor, aki feltűnő mozdulatokkal igyekezett imponálni. Rodrigó szemei összeszűkültek a kép láttán ami előtte zajlott. Az a vacak Viktor Vackor még csak nem is titkolja, hogy odavan az ő ropogós, piros almájáért, Annáért. Felszökkent a földről és egyenesen feléjük indult, de akkor már Viktor és Anna együtt táncoltak kéz a kézben. Rodrigó irányt váltott és begurult a már mámorosan kábult állapotban lévő rokonai közé, hogy erjedt gyümölcspárlatba fojtsa a bánatát.

  Legyek zsongtak a fejük fölött, a nap sugarai égették a bőrüket, a hideg ködfátyolnak már nyoma sem volt. Rodrigó kinyitotta az egyik szemét és igyekezett visszaemlékezni a történtekre. Kőrbe nézett a társaságon, a szemei égtek, a világ forgott körülötte. Feltápászkodott  a trutyiból, melyben nyakig feküdt és igyekezett elhessegetni a bosszantó kis légynek nevezett, szárnyas bogarakat a feje fölül. El sem akarta hinni, hogy ismét megtörtént. Fogalma sem volt, hogy mi zajlott az éjszaka, mint ahogy arról sem, hol vannak és, hogy kerültek oda, abba trutyiba, mely jobban bűzlött mint maga Duri a durian. Hová lett a hűtőház? Az utolsó emléke az, hogy Viktor táncba vitte a szépséges Annát, ő meg párologtatott egy keveset, majd csatlakoztak a többiek is egymás után. Aztán meg teljes filmszakadás.

Nagy nehezen feltápászkodott, létszámba vette társait, majd hirtelen megtorpant, és  eszeveszettül rohanni kezdett. Szaladt jobbra, gurult balra, majd Viktor Vackor hasára ugrott, hogy az moccanni sem bírt és felkiáltott.

- Hol van Anna?! – kérdezte újra meg újra, megragadva a riadt vackor ráncosodó bőrét, mire a többiek is magukhoz tértek a kábult állapotukból.

 

Folytatása következik egy másik blogon, melyet majd belinkelek.