Regényrészlet

A hétfői Bakik után, úgy éreztem, hogy ideje egy kis kóstolót adnom a hamarosan megjelenő regényem első fejezetéből, mint azt a 2014-ben megjelenő Téli pirkadat című művemnél is tettem. 

Szeretettel tőlem-nektek. 

Első fejezet - részlet

Rohantam ahogy bírtam. Az ágak az arcomba csapódtak, s minden lélegzetvétel úgy hasított az oldalamba, akár egy éles penge. Megálltam, egy pillanat erejéig a fának támaszkodtam, hogy el ne terüljek a földön. Az izzadság és a sebeimből patakzó vér keveréke hangosan koppant a száraz avaron. A blúzom ujjával végigsimítottam a bőrömön, melyet az arcomba csapódó ágak könyörtelenül felszakítottak. Nem éreztem a fájdalmat. A félelem eltompította az érzékszerveimet, csak a kifulladástól lüktető mellkasom nehezítette meg a menekülést. Próbáltam mélyeket lélegezni, és az elgyengült végtagjaimat megpihentetni, de már hallottam a közeledő lépteket, és a fújtatást, melyet üldözőim adtak ki magukból. Testem ösztönösen megfeszült, izmaim megnyúltak, akár egy őzgidának. Ismét rohanni kezdtem, át a sűrű bokrokon, egyenesen a város főterére. Az emberek kérdőn pillantottak rám, de én csak egyetlen ártatlan tekintetre tudtam figyelni. A szívem megremegett amint a gyermek a zöldesbarna szemeit rám vetette. Semmit nem akartam jobban, mint ott nyomban végezni mindenkivel, de a kisfiú kerekded arcocskáját nézve úgy éreztem, semmi sem fontosabb, mint az ő biztonsága. Erős kezek ragadtak meg, és többé már nem ellenkeztem. Engedtem, hogy felhurcoljanak a máglya tetejére. Megszűnt a tömeg, eltűnt a félelem, csak a fiú gyönyörű arca létezett. Ő volt az egyetlen, akit még utoljára látni akartam. Aztán a lángok a magasba csaptak, és én torkom szakadtából sikítani kezdtem...

Bakik

Már egy ideje nem hoztam semmi újat. Se egy rövid szösszenetet, sem egy valamire érdemes sort, melyben kifejtem, mi az elmaradásom oka, de most visszatértem, és készen állok a folytatásra. 

Mint azt tudjátok, legalábbis a többség, a fejem búbjáig benne vagyok a legújabb regényem munkálataiban, melyen szívvel lélekkel dolgozom már egy ideje. Ezért is született meg ez a bejegyzés, hogy egy kis vidámságot csempésszek a hétköznapok forgatagába, és megnevettesselek benneteket. 

A javítások során jókat derülök az elírásokon, és úgy döntöttem, hogy ideje egy kis bepillantást nyernetek a színfalak mögé, és ha csak egy pár pillanat erejéig is, de megnevettesselek benneteket.

Íme egy pár vicces elírás a regényem egy-egy fejezetéből:

képtelen voltam lehunyni a memem - szemem

széles mosolyra húzódtak az arcai - ajkai

csak a madarak hangos cinegelése... - csiripelése

éreztem az érintését, a testének melejét - melegét

Az állaimat - álmaimat

amjd - majd

Megragadta a húzába fúródó méretes szilánkot - húsába

A vér mot még erőteljesebben bugyogott fel - most

minid - mindig

Éreztem a nő minden sejtjének fájdalmát, s éreztem a meg nem

született kisbab békés létezését az anyaméhben - kisbaba

akire a szave szüntelen vár - szíve

Az ájszaka - éjszaka

megfahyott - megfagyott

mély holpadások - horpadások

bárcsak őgy lenne - úgy

az első kezemügyébe kerülő póba burkoltam - pólóba

s a kocsi kerelei csikorogva váltottak irányt - kerekei

majd újra Allison felé forfultam - fordultam

egyik rádióadóról a mácsikra kapcsolt - másikra

hátul ülemt - ültem

gyúgyítás - gyógyítás

a gyünyörű meditterán házak - gyönyörű

és beszükkennt a kormány mögé - beszökkent

a tenyerébe nyobott pár darab papírpénzt - nyomott

laábbhagyott - alábbhagyott

Hosszú fekete hajéát - haját

A fejét a vállamra hajitotta - hajtotta

ha ezek után a nyomára kadnánk - akadnánk

dönnyögte - dünnyögte

A folyosó közepén megállatk - megálltak

máretes - méretes

évszádaok - évszázadok

találkosóhely - találkozóhely

varácslat alatt áll - varázslat

zsokogta - zokogta

leveszítette - elvesztette