NEWS!!!

Megjelent a Téli pirkadat angol és magyar nyelvű változata egyaránt

- e-book -

Ha szeretnél egy kis kapcsolódást a szürke hétköznapokban, és elbarangolni egy gyönyörű hely titokzatos világába, akkor ez a regény épp neked való. 

Ne is várj tovább, rendeld meg most, és merülj el egy misztikus történet szerelmi szálai közt, mely számtalan meglepetést és nemvárt fordulatot tartogat a számodra.

A magyar nyelvű változatot az alábbi webshopon vásárolhatod meg: 

kreativkönyvek

de ha kihívásra vágysz, és angolul szeretnéd elolvasni, akkor nincs más dolgod, mint a következő címre kattintani:  

Winter Sunrise 

Röviden a regényről:

Emily Anders élete drámaian megváltozik, amikor elhunyt pártfogoltja utolsó kívánságának eleget téve, egy Isten háta mögötti kisvárosba költözik.

Hamarosan megismerkedik a jóképű Alexander Godwin-nal, aki a rideg külső mögött, további titkokat rejteget, akárcsak a város, mely nem mindennapi kihívások elé állítja a lányt.

Miközben Emily igyekszik megbirkózni a természetfeletti események sorozatos csapásaival, rájön, hogy az ő sorsát már évezredekkel ezelőtt megpecsételték, és bármit is tesz, nem kerülheti el a végzetét.

Egy misztikus történet, egy családi viszály, és egy kibontakozó szenvedély, mely kihívások sokaságát állítja a szerelmesek útjába.

Mielőtt megvásárolnád a regényt, szeretnél egy-két részletbe belekukkantani? Akkor kattints az alábbi címre:

Téli pirkadat - részletek

News!!

Regény a láthatáron!!

Újabb részletek a honlapon

Ha kíváncsi vagy a hamarosan megjelenő Téli pirkadat című regényem legújabb részleteire, akkor nincs más dolgod mint ellátogatni a weboldalamra az alábbi címre kattintva

Téli pirkadat

News!! 04.11.2014

A mai napon a hamarosan megjelenő Téli pirkadat című regényem 3. fejezetéből tettem közzé két apró részletet.

Szeretnél bele kukkantani? Akkor nincs más dolgod mint meglátogatni a weboldalam az alábbi címre kattintva.

Téli pirkadat 3. fejezet - részlet -

News!! 31.10.2014

Regény a láthatáron!

Készülőben a Téli pirkadat című romantikus-fantasy regényem, mely a tervek és legjobb reményeim szerint november 10-17 körül felkerül az angol nyelvű változat az Amazon  polcaira, míg a magyar változatot egyenesen tőlem vásárolhatjátok majd meg, ugyancsak

elektronikus formában.  

Ma épp a 15. fejezetet javítgattam, csiszolgattam, amikor eszembe jutott az ígéretem, amit jó pár héttel ezelőtt tettem. Nos végre eljött az idő, hogy ti is bekukkanthassatok egy-két apró részletbe.

Kezdjük is az első fejezettel, melyet a címre kattintva érhettek el.

Téli pirkadat

Ezek után is érdemes figyelni az oldalt, mert hamarosan bekukkanthattok a többi fejezet rövid részleteibe is és a szereplők között elhangzó (sejtető) párbeszédek  tanúi is lehettek.

Új blog!

Újabban egy másik blogon is megtalálsz, melyet a www.allicensthorp.blogspot.de címen érhetsz el. 

A függő

Photo by Adam Clarke

  Válaszadásra sem méltatta. Csak ült vele szemben és bár kedvesen mosolygott, tekintete üres volt és rideg. Elképzelte amint a lány testét szépen becsomagolná egy sötét zsákba és a tengerbe dobná. Mennyi izgalommal teli pillanatot élhetne át, milyen vadul dobogna a szíve mikor azt a széles konyhakést, mely érte kiált, hogy megragadja, a mellkasába döfhetné. Mi több, talán még csavarna is egyet rajta, hogy hallja az inak roppanását amint az éles penge utat tőr magának. Aztán kihúzná és és újra beledöfné. De nem ugyanoda, hanem egy kissé lentebb, csak pár ujjnyival arrébb, hogy aztán újra átélhesse azt a tökéletes dallamot.Borsódzott a háta és valami megmozdult benne. Olyan bizarr és jóleső érzés áradt szét az ereiben, amit már évek óta nem érzett. Nem, nem teheti ezt. Erről már hosszú ideje leszokott, uralkodnia kell magán. Elfordította a tekintetét, majd lassan felemelkedett székről és a konyhapultnak támaszkodott. Csitította önmagát s a vágyait. A lány még mindig a karosszékben ült, s a szemei szikrát szórtak. Kérdezett valamit amire nem kapott választ, de reméli, hogy végre minden olyan lehet mint régen volt. Carlos a hajnali fényben oly tökéletesnek tűnt, hogy Leila hirtelen elfeledve minden bosszúságát felsóhajtott. Vágyai felébredtek, akarta őt, érezni a férfiasságát akkor is, ha nemrég talán egy másik nőt tartott a karjaiban. Carlos fejében a hangok örvényként kavarogtak, s bármennyire igyekezett csitítani őket, azok egyre zavarosabbá váltak. Ismét a lányra pillantott, tekintetét immár betöltötte a féktelen vágy, mely egészen a csontjáig hatolt. A kezei megremegtek, amint a lány felé nyújtotta a karját. Leila közelebb lépett és átölelte őt. A férfi erős karjai átfonták a derekát, finom ajkaik összeforrtak, s testük ösztönösen feszült a másikéhoz. Carlos az ujjait a lány hosszú szőke hajába fúrta, tenyerét végigsimította a mellein, s egy hirtelen mozdulat után az ablaküveg szilánkokban hullott alá a magasból. Leila arcát eltorzította a rémület, szemei kitágultak és a vékony hálóingjébe belekapaszkodott a szél.

Carlos elégedett mosollyal az arcán pillantott alá, arcán kisimultak a gondterhelt ráncok és végül megszólalt.

- Igen drágám, egy másik nővel voltam. - mormolta és rágyújtott egy jól megérdemelt cigire.

Liebster Award

Liebster Award díjat kaptam

Kate Lynn - az accordingtokatelynn blog írója - Liebster Award díjjal ajándékozott meg, melyet szívből köszönök neki.

A Liebster Award egy vándordíj új blogok számára. A díj célja elismerni a bloggerek munkáját és a kezdő blogokat népszerűsíteni, új olvasóközönséggel megismertetni.

Íme Kate Lynn kérdéseire adott válaszaim:

• Milyen érzés közzé tenni az írásaidat? Könnyen elengeded őket?

- Minden történet amit megosztok az olvasóimmal egy darab belőlem, minden szó amit papírra vetek egy olyan élmény számomra, amit az ember legboldogabb pillanataiban él át és alig bírom kivárni azt a pillanatot, hogy mindezt megoszthassam másokkal is. 

• Van múzsád?

- Több ember és dolog is van az életemben, körülöttem aki vagy ami hatással van a kreativitásomra.

• Hogyan kezeled a negatív kommentet (ha van)?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a negatív visszajelzés nem üt szíven (szerencsére nem volt sok belőle) de igyekszem hamar elengedni őket és nem lógni a témán. Végül is mindenből lehet tanulni. 

• Hogyan hat rád a pozitív visszajelzés? Szárnyalsz?

Szárnyalok bizony :D de igyekszem a pozitív vélemények hatására felszabadult boldogsághormonjaimat is kordában tartani.

És most következzen a 4 random tény magamról

• Fodrásznak tanultam de allergiás lettem egy rakás vegyszerre és ezért nem folytathattam a szakmát
• Nagyon szeretem a zenét és hangosan énekelni ( bár a hangommal vallatni lehet :) )
• Imádom az állatokat
• Szeretek utazni, minél több helyet, kultúrát felfedezni

Akiknek továbbadom a díjat:

Teller Ágnes - a mesemagia blog meg a Julcsi és a színek sárkányai mesekönyv  írónője

Dobos Márta - a maisztorik és a martasosak nevű blogok szerkesztője

Mary Ann - az ittirogatok blog tulajdonosa

Anita Wekker - virradora című blogon található remek írások alkotója

Gratulálok nekik

A kérdéseim hozzájuk:

• Mikor a legjobb alkotni számotokra?
• Vannak írói álmaitok (regény, vers, novelláskötet, stb.) ?
• Számítógép vagy kézzel írás?
• Kedvenc helyetek az íráshoz?

A díjhoz az alábbi szabályok tartoznak:

Tedd közzé a blogodon!Ismertesd a szabályokat!Nevezd meg, akitől kaptad és köszönd meg neki!Válaszolj az általa feltett kérdésekre!Ismertess magadról négy random tényt!Jelöld meg azokat a blogokat, akiknek továbbadod a díjat!Tedd fel a kérdéseidet!Értesítsd a blogokat arról, hogy díjat kaptak tőled!A szabályok be nem tartása, nem von szankciót maga után. De azért törekedjünk rá!

Érintés

Photo by lysander07

Az ágyban feküdtem. Pucér testemet csupán egy vékony lepedő fedte. Ujjaim megfeszültek, térdeim a hasamig húztam, majd ismét elnyújtóztam. Hajam szétterült a párnán, melleimet csiklandozta a selymes takaró érintése. A szobát az utcai lámpa halvány fénye világította be, odakint köd szállt alá s bekukkantott a nyitott ablakon át. A levegő hűvös volt, de a testem mégis forrón égett. Úgy éreztem majd lángra lobbanok, mikor az árny fölém emelkedett és megéreztem a leheletét a bőrömön. Magas volt és erős. Egy mozdulattal lehúzta rólam a takarót, a selyem csiklandozva csusszant alá a padlóra, s engem már nem védett semmi sem. A homályos alak fölém hajolt, ujjait végigcsúsztatta a mellkasomon, alá hasamon, a combjaim belső felén, s ettől még inkább felforrt bennem a vágy. A lágy ajkak az ajkaimra tapadtak, ujjaink egymásba fonódtak és testünk összeforrt. Halk lihegés, apró, gyors ütemű szusszanás és a szél belibbent az ablakon. Újabb lágy csókok és szoros ölelések, majd kibontakoztunk egymás karjaiból.

A fénylő szempárba néztem, mely minden éjjel megbabonázott, akár egy hipnotizőr, míg már nem maradt szabad akaratom. De ha lett volna, akkor sem tettem volna másként. Mi már eggyé váltunk, egyikünk sem létezhetett a másik nélkül. Úgy kellettünk a másiknak mint a levegő, a víz.

A szempár magával ragadta a tekintetem, s én még inkább elbódultam. Az álom rohamosan közeledett felém, s telepedett rám. Testem ellazult, fejem enyhén oldalra billent s a szemem már csak résnyire bírtam nyitva tartani. Az árny felemelkedett majd gondosan betakart. Szólni akartam valamit, de már nem jöttek ki hangok a torkomon. Az árny megállt az ablak előtt, szárnyait kitárta, s elsuhant akár egy látomás. 

Ott feküdtem az ágyban, csupasz testemet csak egy vékony takaró fedte. Odakint már felszállt a köd, a hajnali napsugár bemerészkedett a szoba falai közé, s jólesően melengetve. Hosszasan nyújtóztam végig az ágyon, arcomon halvány mosoly húzódott végig.

- Csak egy újabb álom volt. - dünnyögtem félhangosan és felemelkedtem az ágyból. Az enyhe nyári szellő belibbent az ablakon, végig táncolt a szobán, felkapva a fehér tollpihéket az ágyam mellől, melyek keringőzve osontak el vele az ablakon át.

A telhetetlen

- Te vagy aki kell nekem, te vagy aki nélkül hajléktalannak érzem magam. - sikított fel Candice és lerogyott a pocsolya közepébe.

Az esőcseppek hangosan csapódtak alá, néha már már fájdalmasan odavágva neki, de ő mit sem érzett mindebből, csak a férfi  elernyedt testét szorította magához. Könnyei elvesztek az arcán lecsorduló vízcseppek közt, csak az eltorzult tekintetén lehetett látni a fájdalom szaggató kíméletlenségét. Hogy tehették ezt vele? Hogy lehet ennyire könyörtelen az élet, hogy az angyalt, kit elé sodort, kit az élete részévé tett, most valaki elveszi tőle. Mi ez ha nem egy szadista hatalmas ökle, mely a mellkasa mélyén szorongatja a szívét, mely kíméletlen és gúnyos mosollyal az arcán játszadozik vele? Mégis mit képzel, hogy elveheti tőle őt akkor, amikor csak kedve tartja? Felemelte a földön heverő fegyvert, súlyától megingott a keze. Lassan maga elé emelte, bal kezét alá helyezte és az előtte álló alakra szegezte.

- De hát pontosan ezt akartad. - szólt a hang, de számára már minden elmosódott. A szavak csupán halk zúgásnak tűntek, a férfi  előtte meg csak egy sötét árnynak, egy lénynek, aki nem is ehhez a dimenzióhoz tartozik. Csak egy gondolat kavargott a fejében, mely úgy lüktetett a homlokában akár a vad óceán hullámai, melyek egy sziklához csapódnak : ˝Végeznie kell vele.˝

Fejét enyhén oldalra billentette, felemelkedett a földről. Haja az arcára tapadt, fehér ruhája szorosan a testére feszült, mely alatt csupán egy leheletnyi bugyit viselt. Az előtte álló alak tekintete végigsiklott rajta, közelebb lépett, hogy a pisztoly csöve a mellkasához feszült majd elmosolyodott. Ujjait végig húzta a lány arcán, közelebb hajolt, lágyan megcsókolta és a fülébe súgott.

- Minden percet megért. - mondta és a környéket egy újabb dördülés verte fel az álmából.

Candice lenézett a földön heverő testekre, a fegyvert gondosan letörölte és az egyikük markába helyezte. Nagyot sóhajtott, mintha hosszú idő után végre ismét levegőhöz jutott volna, majd az utca túloldalán megjelenő férfira szegezte a tekintetét. Lassan felemelkedett oda lépdelt hozzá, arcát ismét elárasztották a fájdalom vonásai, tekintete ártatlanná és megviseltté vált.

- Kérem segítsen! - kiáltotta és megragadta az ismeretlen kezét. - Lelőtték egymást.

- És ön jól van? - kérdezte a férfi, mire a lány a nyakába borult.

- Jól leszek. - suttogta, majd a földön heverő üvegdarabra szegezte a tekintetét és szemeiben felcsillant a vágy, mely az évek során egyre hatalmasabbá nőtte ki magát.

Száll a mese...

Száll a mese blogról blogra

Megjelent a Kalandor gyümölcsök című mese legújabb része. Az összes rész linkjét közzé teszem időrendi sorrendben és azokra kattintva át lesztek irányítva arra a blogra, ahol az adott rész megtalálható. 

Kalandor gyümölcsök - 1. rész 

Kalandor gyümölcsök - 2. rész

Kalandor gyümölcsök - 3.rész

Kalandor gyümölcsök - 4. rész

Kalandor gyümölcsök - 5. rész

Kalandor gyümölcsök - 6. rész

Kalandor gyümölcsök - 7. rész

Kalandor gyümölcsök - 8. rész

Kalandor gyümölcsök - 9.rész

Nagyanyó

                              

Az öreganyó a botjára támaszkodva lépdelt fel a domboldalon. Szemében már megfakult a csillogás, testét gyötörte a fájdalom. Néha meg megállt és tekintetével körbe pásztázta a tájat. Együttérző érző mosollyal pillantottam rá és küldtem egy mosolyt nagyanyó felé.

Álltunk még néhány pillanatig majd folytattuk az utat. Lassan szakaszosan lépegetett az öregasszony, mellkasából feltört a lihegés, teste megremegett. Öreg volt már, nagyon öreg. Megállt fenn a tetőn, s arcára kiült a fájdalom. Közelebb lépdelt a sírhoz, szemeit elárasztották a könnyei. Csöndben meredtem rá és bár engem is fojtogatott a bánat keserű íze, igyekeztem erősnek mutatkozni. Anyókát a kispadhoz segítettem, hogy fáradt teste megpihenhessen. Az asszony mellkasából feltörtek a hangok, szemeiből patakokban folytak a könnycseppek amint egyetlen lánya sírkövére szegezte a tekintetét. A szaggató fájdalom felemésztette és apró szilánkokra törte a szívét. Semmi nem létezett a világon, ami elűzhette volna a kínt, melybe minden porcikája belesajdult, mely egészen a csontjáig hatolt. Arca elsápadt és görcsbe rándult a gyomra. Senki nem érthette meg igazán az ő fájdalmát.

Azon szomorú júniusi vasárnapon gyermekével együtt a lénye egy része is meghalt és azóta sem lelhetett nyugalomra. A világ komorrá vált, a napokat szürkére festette a gyász.

  Éjszakákon át virrasztott gyermeke haldokló teste fölött, minden pillanatban érte fohászkodott, az életéért, de egy felsőbb hatalom mégis magához szólította. Megfosztotta őt a legértékesebb kincstől a világon. A gyermekétől, kit valaha a karjaiban ringatott, kit felnevelt, akit mindennél jobban szeretett a világon. Hogy érthetné meg bárki is a fájdalmát, mely szüntelen ott lüktet a mellkasában, a teste minden porcikájában. A szíve megszakad ahányszor csak rá gondol, a mosolygós arcára, a mozdulataira. Hogy foszthatta meg a világot a kegyetlen sors valakitől, aki annyira szeretett élni, aki az utolsó erejéig harcolt, aki erősebb volt a sziklánál is, kinek a szívét aranysugár, a lelkét tiszta fény árasztotta el?!

 Lelki szemei előtt felelevenedett gyermeke könnyed, légies mozdulata, amint hajának göndör fürtjei a vállát simogatták. A szél susogásában a nevetését vélte felfedezni, a síron nőtt virágokban pedig az ő illatát.

Átöleltem, majd kitöröltem szeméből a könnyeket, melyek még mindig patakokban folytak végig sápadt orcáján. Nagyanyó lassan felemelkedett és apró kezeiben szorongatott virágcsokrot a sírra helyezte.

- Nagyon hiányzol drága gyermekem. - suttogta és szemeit újra elárasztották az égető fájdalom könnyei.

Ismét átöleltem, mire ő felsóhajtott. A közelségem, a törődés, a szeretet mindennél többet ért számára. Halvány mosolyra húzta az ajkait és hálás volt. Hálás volt azért, hogy ott lehetek vele, hogy a gyermeke egy része tovább él bennem, hogy ahányszor rám pillant elvesztett leányát véli felfedezni a lényemben. Ugyanaz a szeretet, ugyanaz a mosoly és kacagás. 

 Öreganyó a botjára támaszkodva lépdelt lefelé a domboldalon. A szemeiben a szürke fátyolt felváltotta a ragyogás, amint rám nézett. Néha meg megállt és visszapillantott a gyermeke nyughelyére, majd a barna szemeimbe nézett.

- Köszönöm, hogy vagy nekem. - mondta kissé rekedtes hangon és karöltve, csöndesen tovább ballagtunk.

              

2112

                 

  A tavasz első virágai épp, hogy kidugták a fejüket a földből, de máris érezni lehetett, hogy a tél már nem tér vissza. Felváltotta őt a meleg napsütés, a rügyező fák, a vadkacsák gágogása a kristályvizű tavon és a madarak dallamos éneke a fák magaslatairól. A kiterített pokrócon feküdtem és az előttem elterülő természetre figyeltem. Kizártam magamból minden mást, ami zavarhatná az idillt, mely mélyen a lelkembe furakodva csábított magához szüntelen. Akkor ott, nem volt fontos a jövő, sem a múlt. Kizártam a mindennapokat, a kötelességeket, már csak a jelen számított, melyből erőt meríthettem a folytatáshoz. Nem léteztek a zajos utcák, az emberi tömegek, csak a lágy szellő susogása, amint a fák lombjaiba kapaszkodva végigszaladt az erdőn, a réteken, a bogarak halk zümmögése, melyek bukfencet járva röpködtek körülöttem. Aztán szép csendben leszállt az éjszaka és megjelent a csillagos égbolt. Arcom az ég felé emeltem, a hold halvány fénye megvilágította a sötétségbe burkolózott vadon titokzatosságát. Néhol egy egy világító szempár félénken követte a mozdulataimat. A síri csöndben egy egy ág reccsenése harsogta be a környéket, s ilyenkor egy pillanatra megdermedt a világ.

Egy hullócsillag suhant végig az égbolt alján, s ekkor halvány mosollyal az arcomon mindig ugyanazt kívántam éveken át, még akkor is ha tudtam, hogy sosem teljesülhet már e hőn áhított vágyam. Hiszen a föld mélyében nincsenek zöldellő erdők, rügyet bontó fák és nincsenek vadon élő állatok. Ott nem susog a szél, csak az óriási ventilátorok motorjának zúgása töri meg az éjszakai némaságot, melyek azon dolgoznak, hogy mi lélegezni tudjunk.  

  Nem reccsenhet faág a talpam alatt, csupán a betonon koppanó lépteim visszhangzanak a bunkerek közti átjárókban. Nem melengetheti a Napfény a bőröm, nem érezhetem a friss fű illatát. Nincs Hold és nincsenek csillagok. Nem csúszhatok le télen a havas lejtőkön, nem úszhatok az égboltot tükröződő tó vizében és nem hallhatom az óceán hullámainak moraját. Már nem léphetek a Föld felszínére. Odafent már semmi sem a régi. A természet vissza vágott és hatalmasat ütött a láthatatlan öklével. A levegő mérgező, az állatok eltűntek és világ egy sötét, kopár hellyé változott. A nap sugarai képtelenek elérni a földet, elvesznek a vastag hamu és porfelhő között, mely lassan egy évtizede uralja a világot. De idelent még van remény az emberiség számára, az életben maradásra. A múlt csupán az emlékeimben él, a képzeletemben, mely az idő múlásával sem halványodott. Bármikor képes voltam színtisztán felidézni minden illatot, a természet meghitt dallamát. Még mindig érzem a napsugarak bársonyos simogatását a bőrömön és ilyenkor mindennél jobban visszavágyom... De már egy új élet köszöntött be, egy elzárt, törékeny világ.

A szafari lányai

                             A szafari lányai

   Joana az életét a szafarin töltötte. Már kislányként is oly mérhetetlen szeretet áradt belőle az állatok iránt, hogy az emberek csak a szafari lányaként emlegették őt. Minden szabad idejét köztük töltötte, játszott velük, odabújt hozzájuk ha egy kis sziesztára vágyott. Ápolta őket ha betegek voltak és megülte őket ha egy kis rosszaság fúrta az oldalát. Az ebédjét is szívesen megosztotta velük, különösen az oroszlánnal, aki a legkedvesebb barátja volt az összes közül. Évek óta a családhoz tartozott. Joana anyukája találta még kölyökkorában, amikor lábai oly aprók voltak, hogy csak bukdácsolni volt képes. Akkoriban orrvadászok portyáztak a környéken és a kis Astor árván maradt. Mert így nevezték, az azóta már hatalmasra növekedett állatot, aki a vadont elutasítva újra meg újra visszatért szeretett örökbefogadóihoz.

   Aztán egy napon Joana felnőtt és Astor is megöregedett. Az oroszlán már nem játszott többé, csak feküdt naphosszat az árnyékban és lihegve igyekezett enyhíteni a fájdalmát, mely az öregséggel járt. Joana az állat fejét az ölébe fektette. Végig simított  a bundáján, arcát Astor kobakjára fektette és két karjával átölelte a barátja nyakát, amint a könnycseppek végiggurultak az arcán míg Astor utolsó leheletével feladta a harcot az öregség ellen.

   Joana ráncos kezében megremegett a fénykép amint visszaemlékezett legjobb barátjára. Lassan elvonta tekintetét a fényképről és maga elé bámult, arcán halvány mosoly húzódott végig, majd elégedetten felsóhajtott amint a kis unokájára pillantott, aki a legjobb barátja társaságában, a Lucy nevű oroszlánnal, fogyasztotta az ebédjét.

A fenti történetet az alábbi kép ihlette, melyet ide kattintva tudtok megtekinteni.

Másolás gátló 1

Ősz után

  Röpült az üvegtál, forgott a magasban, majd a földön landolt és a szoba elcsendesült. Lüktetett a halántékomon a verőér, szemeimből könny patakzott és arra gondoltam, miként történhetett meg mindez? Mi történt velünk, a szerelmünkkel? A világ a feje tetejére állt, s mint kegyetlen gyilkos, akár egy orvlövész, célba vett bennünket, megirigyelve a szerelmünket, a boldogságunkat. Máskor is volt köztünk  összetűzés, de abban a pillanatban mindketten éreztük, hogy ez egészen más mint volt. Mintha a szerelem lassan elpárolgott volna a szívünkből, akár a reggeli harmat, mígnem puszta, kietlen sivataggá nem változott. A két lélek közti távolság abban a pillanatban hatalmassá nőtte ki magát. Mintha az Univerzum maga szakított volna el minket egymástól.

Aztán hátat fordítottunk és útjaink különváltak. Karl arcát eltorzította a végtelen harag, a szomorúság, míg a szívemet körbe fonta a fájdalom... Mindketten ugyanazt éreztük, gyűlöletet és ugyanaz a jelenet játszódott le bennünk újra meg újra: A kép, amikor egymásra találtunk, mikor először vallottunk szerelmet, és az a pillanat amikor valami sötét erő megakadályozta, hogy kimondjuk azt az egyetlen szót, mely még mindig ott lüktetett a mellkasunkban...szeretlek.

- És végül mi történt? - kérdezte a zöldes-barna szemeit rám vetve.

- Ősz utánra elváltak útjaink, de mégis valami csodálatos született a történet végére.

- Micsoda?

- Hát te. – feleltem és finom puszit leheltem a lányom homlokára.

 

Augusztus éjjel

             

   

                   

Augusztus éjjel

      Esőcseppek kopogása törte meg a néma csendet, amint az éjszakai félhomályban egy karnyújtásnyira álltak egymással szemben. Natalia csinos derekát vékony öv díszítette, ruhája alját szél cibálta, szorosan a térdéhez tapasztva a vizes anyagot, így még inkább kiemelve karcsú lábszárait. Robert képtelen volt levenni a tekintetét a lányról akár egy pillanatra is. Egy angyalt látott maga előtt, egy szomorú könnyes arcú angyalt, akiért a szíve oly hevesen dobogott, hogy majd felszakította a mellkasát. Tett egy lépést a lány felé, majd még egyet, míg végül oly közel álltak egymáshoz, hogy a leheletük egybeolvadt. A lány arcát a tenyerébe fogta, lassan közelebb hajolt és megcsókolta. Natalia a karjait a férfi nyaka köré fonta, ajkuk összetapadt, testük megremegett a vágytól. A férfi a mellkasára húzta a lányt, szemeiből könny csordult, melyet az eső nyomban le is mosott. Mintha az égiek sem akarták volna, hogy bárki is tudomást szerezzen a fájdalmáról, mely szüntelen eluralkodott rajta...

Lassan kibontakoztak a szoros ölelésből és egymásra mosolyogtak.
- Mindig szeretni foglak. – mondta Robert és végigsimított a lány bársonyos bőrén.
- Szeretlek és mindig szeretni foglak. – suttogta Natalia alig hallhatóan és egy hangos dördülés után, enyhe mosollyal az arcán a földre zuhant. Robert a lány rázkódó teste fölé hajolt. A macskaköves utcát beárasztotta a Natalia testéből szüntelenül patakzó vörös folyadék, majd egy újabb visszhangot idéző dörrenés és Robert a mellkasához kapott.

A férfi összeszorította az állkapcsát, hogy elfojtsa a feltörni készülő hangokat és térdre ereszkedett a friss sírhalom fölött. Kezéből kiesett a virágcsokor, teste erőtlenül rázkódott kedvese örök nyughelye fölött, miközben újra meg újra átélte azt a hideg, esős éjszakát.