Angliában jártam

               Angliában jártam, ihletre találtam

    Másfél órás repülőút után, 23 óra 30 perckor, végre landoltunk a London Gatwick repülőtéren és az álom, mely a szememet nyomta végre elillant a fejem fölül. A csomagjaink után indultunk és közben kattintottunk pár fényképet Queen Elisabeth fényképekből készített arcképe előtt. Lemaradtunk a tömegtől, mint a csordából kiszakadt báránykák, de aggodalom egy szál sem volt bennünk. A csomagjaink és az útlevél ellenőrzés után beléptünk az angliai élet kapuján és az én nyelvtudásomra hagyatkozva kellett érvényesülnünk, de kellemesen csalódtam magamban, hogy ennyi év elteltével is remekül boldogultam. Otthon még aggódtam, hogy mi lesz ha nem értem meg az embereket és nem tudom elmagyarázni, hogy mit akarok, hová szeretnék eljutni, de az első mondat után olyan magabiztosságra leltem, hogy tudtam, immár nem lesz gond és nem halunk sem éhen, sem szomjan :) . 

  Miután kézhez kaptuk a kocsinkat, természetes módon a párom kezei alá engedtem a kormánykereket és remegő térdekkel beültem mellé, hadd bénázzon ő a bal oldali közlekedésben. Meglepetésemre gond nélkül vette az akadályokat úgy a körforgalmakban, mint más bal oldali szabályokban. Csöndben elszégyelltem magam, hogy mást vártam és egy kettőre meg is dicsértem, hogy milyen ügyes. Bár a végső állomásunk nem London volt, azért egy éjszakát ott töltöttünk és másnap tettünk néhány kőrt a városban és megnéztük a híres Big Bent és a Tower Bridget. Bár London gyönyörű és gigantikus város, de szomorúan tapasztaltam, hogy este az utcákon sodródik a szemét és senkit nem zavar. Az emberek lelkiismeret furdalás nélkül dobálják szanaszét  a szemetet. Egyszer olvastam valahol, hogy ez azért van, mert a szemeteseknek is kell a munka... Hát jó, nem szóltam semmit.

Bár rengeteg látnivaló van Anglia fővárosában, mi nem időztünk tovább ott, egyrészt mert mint már említettem, nem az volt a végső állomásunk és még egy háromórás út állt előttünk, mely South Wels-be vezetett, Shropshire szívébe, egy gyönyörű kisvárosba melynek neve Church Streetton. Hogy miért ide? Mert a regényem, melyen pillanatnyilag dolgozom itt játszódk. Hogy miért pont itt? Mert becsuktam a szemem és a térképre böktem a mutató ujjammal, és kiválasztottam a környékről a legszebb városkát. Képeken már többször csodáltam a romantikus kis várost és annak gigantikus dombságait és arról álmodoztam, hogy egy nap majd nem csak a gondolataimban járom be a környéket, a kastélyokat, a szűk kis utcákat...És eljött az a nap. A párom egy meglepetés úttal állt elém és én majd kiugrottam a bőrömből, olyan boldoggá tett. Hiába na, már az első perctől fogva tudtam, hogy ő a legjobb számomra :)

Church Stretton...Az én romantikus lelkem, romantikus városkája. Imádom minden négyzetméterét. A régi épületek, a szűk utcák, a kedves emberek, akik lépten-nyomon mosolygós tekintettel üdvözölnek és aranyosnak találják az akcentusomat. Ez az én igazi otthonom. Úgy érzem, hogy a város csak értem kiált, csak rám vár, engem akar.

A magas dombok, a napfény játéka a csúcsokon, a legelésző bárányok és a vad lovak vágtája beleillik a legromantikusabb regények részleteibe. Mintha ezen helyen fakadna a boldogság forrása. Szeretem, akarom. A tetőn a szél belekapaszkodik a hajamba és vadul cibálja, mintha irányt akarna mutatni nekem, mintha figyelmeztetni szeretne, hogy ne hagyjak elillanni egyetlen csodálatos pillanatot sem, mellyel a természet megajándékozhat. Hát nem engedem elszaladni és jól az eszembe vésem minden fűszál lenge susogását, minden patkó nyom mélyedését a puha földben, a fénysugár minden színét amint a magaslatokon játszik és a friss levegő illatát amint körbe táncolja a világot.

Craven Arms. Egy újabb városka, Church Stretton-tól pár mérföldre, mégis mintha fényévekre lenne. A Long Mynd magaslata már nem öleli körül a helyiség határát, mégis épp annyira csodálatos a maga évszázados épületeivel, mint általában minden angol kisváros. Itt van a szállásunk, mely nem túl nagy, mégis kielégítő. A város mellett forgatták a Vágy és vezeklés című film néhány jelenetét és a híres Stokesay Castle adott otthont a filmbeli Tallis családnak.

Kastélyokban, várakban gazdag a környék, szinte minden helyiségben található egy. Szeretek az ódon falak közt kószálni és a fantáziám szabadjára engedni. Elképzelem az ott élő emberek életét, amint végigsuhannak a hosszú ruháikban a folyosókon, a virágzó kerten és arcukon tündököl az angolok híresen kedves mosolya. Egy pillanat erejéig a helyükbe képzelem magam, majd gyorsan elhessegetem a gondolatot és mielőtt bárki észrevenné a fülemig húzódó mosolyt és a távolba meredő tekintetem, össze szedem magam és tovább ballagok.

A természetvédelmi terület csodája elkápráztatott és úgy éreztem magam, mintha egy másik dimenzióba csöppentem volna. Csak a magaslaton legelésző bárányok bamba bámulása tudatta velem, hogy még mindig a Föld nevű bolygón mélyednek lábaim nyomai az eső áztatta földbe.

Harminc perc gyalog út után, a dombok közt húzódó keskeny ösvényen végre elértük a vízesést a hegy tetején. A nap ragyogott de mégis el lehetett viselni a a réteges öltözetet és a kapucnit. Csípős szél zúgott, mely a könnyeimet követelte és arra ösztökélt, hogy minél kevesebb ideig ácsorogjak egy helyben. A zuhatag aljából kattintgattam a képeket, míg a kedvesem, szokásához híven, felmászott a vízesés fölé emelkedő magaslatra. Nem követtem. Már attól is tériszonyom támadt, hogy felnéztem a kiemelkedő kősziklára, nem vettem a bátorságot felkapaszkodni rá.

Nem időztünk túl sokat. A hideg a csontunkig hatolt, a torkomat égette az éles levegő, az ujjaim megdermedtek a fotók készítése közben, mégis végig mosolyogva tettem meg a fél órás utat fel a hegyre, hisz a látvány kárpótolt mindenért.

Ludlow. A 11. századi kisváros utcáin barangolva, olyan érzése támad az embernek, mintha a Grimm testvérek valamelyik meséjébe csöppent volna bele. Nem hiába nevezik a szigetország legszebb városának, mert valóban gyönyörű a maga ős régi épületeivel, a dombon emelkedő kastélyával és a központban elhelyezkedő St. Lawrence templommal. Az embernek olyan érzése támad, mintha egy láthatatlan szál oda rögzítené és arra kényszerítené, hogy többé el ne hagyja a várost. Három órán át barangoltunk a szűk utcák közt, anélkül, hogy egyetlen pillanatra is unalommá váltak volna a látottak. Sem hideg, sem szél és még a szemerkélő eső sem volt képes kiűzni minket onnan. 

Aztán eljött a búcsú ideje. A hajnal, amikor ismét visszatértünk a valóságba és magunk mögött hagytuk a gyönyörű tájat, a romantikus városokat és a reptér csarnokában várakoztunk, hogy felszálljon a gépünk és haza repítsen minket. Csodálatos egy hetet töltöttünk, egy gyönyörű helyen és megfogadtuk, még visszatérünk...

Mivel ez nem egy utazási blog, így nem is szaporítom tovább a szót, csupán szerettem volna megosztani veletek egy pillanatot az életemből, kárpótlásul azért, amiért már régóta nem frissítettem az oldalt és nem nyújtottam újabb olvasni valót.

 

Horrorlánc - Loreley

Előzmények
Loreley 1. rész
Loreley 2. rész
Loreley 3. rész
Loreley 4. rész

                                  Loreley

      Az óra hangosan ütötte a tizenkettőt, mikor végre Tom betoppant az ajtón. Mary megkönnyebbülve rohant férje védelmező karjai közé, mintha  már évek óta várta volna azt a pillanatot, hogy újra egymás közelében lehessenek.

- Te remegsz. – jegyezte meg Tom, amint átölelte a felesége derekát.

- Azt hiszem szellemek lakják a házat. – szólalt meg végül Mary, mire Tom hangosan felnevetett. – Már megint túl sok filmet néztél? – kérdezte és a boltív alatt álló kisfiához lépett.

- Képzeld apa, van egy új barátom. A neve Lisa és az én szobámban lakik. Kedvelem őt, de folyton azt akarja, hogy menjek a tóhoz.

- Egy képzeletbeli barát? – nézett Tom kérdő tekintettel az asszonyra, mire az csak kikerekedett szemekkel vállat vont. Már maga sem tudta, hogy mit gondoljon. Csak remélni merte, hogy kisfia Lisa nevű barátja valóban egy képzeletbeli lány. De egyre inkább úgy érezte, mintha valóban lenne valami hátborzongató a lakásban, mely nem engedi nyugodni.

  Alig egy óra elteltével a család az ágyba bújt. Bobby a szülei oltalmazó ölelésében merült mély álomba, míg Mary képtelen volt akár egy pillanatra is lehunyni a szemét. Csak Tom halk horkolása törte meg a sötét szobára ereszkedett csöndet, mikor Mary arcára valami rácsöppent. Lassú kézmozdulattal az éjjeli lámpa felé nyúlt és felkapcsolta a villanyt. A szobát halvány fény árasztotta el. Mary szemei végigpásztázták a szoba minden négyzetcentiméterét, majd fellélegzett. Sehol egy lélek. Mélyeket sóhajtott és gondolatait igyekezett más irányba terelni, megnyugtatni önmagát. Szempillái lassan elnehezedtek, már az álmok kapujánál tartott mikor valami nedves dolog ismét rácsöppent. Hirtelen felriadt és akkor pillantotta meg őt. Ott állt a kislány az ágy mellett és szomorú tekintettel bámult a család tagjaira.

 Folytatás itt











 

Kalandor gyümölcsök - 7. rész

Kalandor gyümölcsök 1. rész
Kalandor gyümölcsök 2. rész
Kalandor gyümölcsök 3. rész
Kalandor gyümölcsök 4. rész
Kalandor gyümölcsök 5. rész
Kalandor gyümölcsök 6. rész

            Kalandor gyümölcsök - 7.rész 

                            A buli

    Kellemes hideg járta át a bőrüket, mely mindannyiuk rostjáig  hatolt. Úgy érezték, mintha a hűtőház maga lenne a megtestesült paradicsom. Néhány társuk táncot járt, melyre az ütemet a ventilátor halk kattogása és a harsogó ének adta.

Rodrigó végig nézett a ropogósan friss társaságon és felsóhajtott. Ziháltak voltak, hisz már idejét sem tudta, hogy mikor vették talpuk alá az utat. Bár jó érzés volt szabadnak lenni, világot látni, fáradtnak érezte magát, mint akit kisajtoltak. Hiába, az a sok kaland amit átéltek, már meglátszott rajta is, fiatal kora ellenére. Bezzeg Annának még a zihált külső is jól állt, azt is méltóságteljesen viselte. Mellette minden szebbé vált, még az is elviselhetőbb volt, ha néha napján egész közelről érezték a petyhüdtség és az erjedés szúrós szagát. De Anna, közelsége mindenért kárpótolt, még akkor is ha néha igencsak bosszantó tud lenni a maga úrilányos modorával.

Aztán ott van az öreg Tobias, a banán, akit Rodrigó maga is nagyapjaként tisztel, hisz ha minden a reményei szerint halad, talán még olyan rokonféleségek is lehetnek egy napon. Egyedül Vackor Viktorban képtelen megbízni. A többieket talán le tudja venni a lábukról, de őt nem. Ő nem adja be a derekát az ártatlan tekintetnek és a szívbe markoló történeteinek. És az, ahogy magát illegeti Anna előtt, már kész röhej. Ilyet egy férfi gyümölcs nem tesz. 

- Ők itt a társaim. – szólalt meg Mangó. – Mint látjátok rengetegen vagyunk itt és biztosíthatlak, hogy nektek is jut hely bőven. Pihenjetek le, vagy ünnepeljetek a többiekkel. – mondta és elvegyült a tömegben. Kálmán, a kiwi szőrei mint mindig, most is az égnek álltak amint a friss levegő átjárta a megráncosodott bőrét. Tobias, a banán jólesően nyújtózott el az egyik pihenőhelynek nevezett kosárban frissebbnek tűnő rokonai mellett, míg Rudolf de Raisine minden szeme úgy mozgott, mintha a ritmus a levében  lenne. Anna, az alma kerekded alakjával lassú mozgásokat tett egy kör közepén állva, melyet a pirosló eprek és fekete szeder szemek alkottak körülötte. Aztán ott volt Viktor Vackor, aki feltűnő mozdulatokkal igyekezett imponálni. Rodrigó szemei összeszűkültek a kép láttán ami előtte zajlott. Az a vacak Viktor Vackor még csak nem is titkolja, hogy odavan az ő ropogós, piros almájáért, Annáért. Felszökkent a földről és egyenesen feléjük indult, de akkor már Viktor és Anna együtt táncoltak kéz a kézben. Rodrigó irányt váltott és begurult a már mámorosan kábult állapotban lévő rokonai közé, hogy erjedt gyümölcspárlatba fojtsa a bánatát.

  Legyek zsongtak a fejük fölött, a nap sugarai égették a bőrüket, a hideg ködfátyolnak már nyoma sem volt. Rodrigó kinyitotta az egyik szemét és igyekezett visszaemlékezni a történtekre. Kőrbe nézett a társaságon, a szemei égtek, a világ forgott körülötte. Feltápászkodott  a trutyiból, melyben nyakig feküdt és igyekezett elhessegetni a bosszantó kis légynek nevezett, szárnyas bogarakat a feje fölül. El sem akarta hinni, hogy ismét megtörtént. Fogalma sem volt, hogy mi zajlott az éjszaka, mint ahogy arról sem, hol vannak és, hogy kerültek oda, abba trutyiba, mely jobban bűzlött mint maga Duri a durian. Hová lett a hűtőház? Az utolsó emléke az, hogy Viktor táncba vitte a szépséges Annát, ő meg párologtatott egy keveset, majd csatlakoztak a többiek is egymás után. Aztán meg teljes filmszakadás.

Nagy nehezen feltápászkodott, létszámba vette társait, majd hirtelen megtorpant, és  eszeveszettül rohanni kezdett. Szaladt jobbra, gurult balra, majd Viktor Vackor hasára ugrott, hogy az moccanni sem bírt és felkiáltott.

- Hol van Anna?! – kérdezte újra meg újra, megragadva a riadt vackor ráncosodó bőrét, mire a többiek is magukhoz tértek a kábult állapotukból.

 

Folytatása következik egy másik blogon, melyet majd belinkelek.

 

Utazás

                   Utazás   

       Hosszú út állt előttük és még hosszabb a hátuk mögött. Ann számára soha véget nem érő utazásnak tűnt, de Johnért mindent megtett, mint ahogy a férfi is ő érte. Ann részére a legnagyobb kikapcsolódást egy jó könyv jelentet. Szereti romantikát, szerelmes történeteket  melyet meghintenek egy cseppnyi érzékiséggel. Kényelmesen elhelyezkedett az ülésen, csinos lábait hosszasan kinyújtotta és olyan mélyen belemerült a könyvbe, hogy az előttük magasló hegyeket sem vélte felfedezni. John vetetett egy pillantást kedvese törékeny alakjára, majd kezét a lány combjára helyezte, mire Ann arcán halvány mosoly húzódott végig. Jólesően beleborzongott a férfi gyöngéd érintésébe és kiejtette a könyvet a kezéből. A férfi a fékbe taposott és leállította a kocsi motorját. Egymás szemébe néztek, mindketten ugyanazt akarták, mintha egymás gondolataiban olvastak volna. Ann vetett egy kusza pillantást a hátsó ülés felé, mire John szíve teljesen ellágyult. Leheletnyi csókot nyomott kedvese ajkaira, mire Ann a férfi nyaka köré fonta a karjait és a fülébe súgott.

- Drágám, most te vagy a soros. – mondta és elhúzódott a férfitól. John kiszállt a kormány mögül és mélyet szippantott a friss levegőből, mely átjárta a tüdejét. Aztán állt egy pillanatig, majd feltárta a hátsó ajtót és profi kézmozdulatokkal kicserélte a lánya pelenkáját.

A fenti történetet egy kép ihlette. A képet itt találod.

4. - Halloween

    Belley V.

                                            Halloween 

   Ebben az évben is ugyanúgy készültem a Halloween-ra, mint tavaly. Már megszokottá vált a csajokkal a pizsiparty az év ezen éjjelén. Beöltözünk és csapunk egy jó kis csajos partit. Fiúk kizárva! Eléggé sokat készülődtem erre az estére. Úgy döntöttem, hogy szombaton tartom. Pénteken este születésnapon voltunk hivatalosak és mivel így illik, el is mentünk. Azon estén buli volt a kisvároskánk romkocsmájában. Oda is benéztünk, ezért is indult picit nehézkesen a szombat reggel. Egész nap takarítottam és diszítettem. A parti csak este nyolctól kezdődött. Mikor mindenki megérkezett, ettünk, ittunk, mulatoztunk. Jól éreztük magunkat. Erre az alkalomra keresgéltem a neten pár szórakoztató játékot. Ezeket örömmel próbáltuk ki. Aztán eszünkbe jutott, hogy nézzünk horror filmet. A film eléggé ijesztő volt. Utána rémtörténeteket meséltünk egymásnak. Nekem ennyi is elég volt ahhoz, hogy ne tudjak aludni… Kitalálták, hogy ugorjunk ki egyet a temetőbe éjfélkor. Mivel én voltam a házigazda, kicsit félve, de belementem. Egész héten gyomoridegem volt és most is furcsa érzésekkel vágtam neki a temető felé vezető útnak. Nem mondtam senkinek sem, hogy rossz előérzetem van, nem akartam, hogy más is féljen. Az út eléggé szórakoztató volt, ijesztgettük egymást és sokat nevettünk. Nem is volt semmi gond, addig, ameddig nem vettünk észre valami furcsa dolgot. Egy sírhely ki volt ásva. Gondoltuk,hogy ez semmiség, lehet, hogy meghalt valaki és másnap temetik. Aztán észrevettük a feliratot: „Katherine Woods” , ő volt Cassie nagymamája. Ekkor aztán igazán megijedtünk. Ez lehetetlen! Úgy döntöttünk, hogy majd holnap visszajövünk és megnézzük, mi történhetett. A haza vezető utat futva tettük meg. Otthon, mikor már biztonságban éreztük magunkat, Cassie elkezdett mesélni nekünk. Láttuk már előbb is, hogy őt nem viselte meg a dolog annyira. Elmesélte a családja történetét és hogy tudta, egyszer eljön az a nap, mikor ez megtörténik, ahogyan azt is, hogy sokáig nem tarthatja majd titokban. Cassie nagymamája  egy ősi boszorka, az édesanyja és ő is szintén azok. Mikor a nagymamáját bezárták ebbe a sírba, ő még kisgyerek volt, ezért őt választották a megmentőnek. Cassie tizenhatodik születésnapján, ami november elsején volt, a nagymamája visszatérhet, ha ő elkezdi használni erejét. Az egész család szerette volna,  hogy a nagyi visszatérjen és megmentse Castlewoodot a mi kis városunkat. Ezért is Cassie tegnap használatba vette erejét. A mamája visszatért és még ezek után jönnek a bajos gondok. Azért mesélte el nekünk ezt az egészet, hogy tudjon megvédeni. Sajnos a történet további felét nem mesélhette el, de reménykedünk benne, hogy nem lesz nehéz átvészelni ezt a kialakult helyzetet. Az este további részét próbáltuk szórakoztatóan, viccesen eltölteni, nem is gondolva a kint leselkedő veszélyekre. Jó kis halloweeni partink lett a végére. Másnap hazamentek a csajok és én kitakarítottam a szobámat. Közben kaptam egy üzenetet  Cassitől, hogy amilyen gyorsan csak lehet legyek a romkocsmában. Gyorsan öltöztem és indultam is. Nem volt annyira messze, hiszen a városközpontban lakunk mi is. A többiek is ott várakoztak már.

3. - Szellem a szobában

  B.Otika

                          Szellem a szobában

   Halloween. Ismét eljött az a  szörnyű nap, mikor a kölykök ajtóról ajtóra kopogtatva csokira vadásznak és ha nem kapják meg a szükséges adagjukat, akkor kőrbe tekerik az ember házát vécépapírral. Kinek kell egy ilyen ünnep? Az idióta népesség, mindent bezabál. Az öreg John Smith csupa ilyen véleménnyel volt szinte az összes ünnep iránt, de legfőképp a Halloween volt az , amit szívéből rühellt. Utálta az embereket, és a maskara alá bújt bosszantó kis törpéket, akik az év minden napján megkeserítették az életét. Minden gyerek félt tőle, hátborzongató meséket találtak ki róla, ezért volt az otthona tája a leglátogatottabb. Azon az estén. Hisz aki közel merészkedett az azt bizonyította, hogy van benne bátorság. Az öreg sosem nyitott ajtót. Szívesebben takarította le a tojás maradványokat és az ázott papírcsíkokat, minthogy el kelljen viselnie a nyávogós kis törpék hangját mikor azt mondják „ Csokit vagy csalunk. ” Ebben az évben sem volt máshogy, az öreg még füldugót is tett a fülébe és szándékosan elrontotta csengőt, hogy még véletlenül se zavarják meg a burkolt kis világában. De akkor valami történt. A fények pislákolni kezdtek, az elektromos eszközök ki és be kapcsoltak, a polcról a könyvek sorban zuhantak a földre és a kis szoba közepén megjelent egy női alak, hosszú fehér ruhában. Az öreg a szívéhez kapott, keresztet vetett és megtántorodott mint aki részeg. De józan volt. Józanabb mint életében bármikor.

- Meghaltam? – Kérdezte hebegve.

- Még nem, de ha továbbra is ilyen mogorva és magadnak való leszel akkor bizony magammal viszlek. Légy kedves az emberekkel. – Szólt az áttetsző alak és ahogy megjelent úgy el is tűnt.

Az öreg alig tért magához. Vékony térdei megremegtek. Gyerekek közeledtek a ház felé, szatyorral és hátizsákkal, melyek tömve voltak édességgel. Az öreg kihúzta a komód fiókját, mely tele volt finomabbnál finomabb édességekkel és bele tette egy üvegtálba.

Attól a naptól kezdve John Smith otthona tája többé nem volt rémisztő, nem kígyóztak vécépapír tekercsek a fákon és nem volt több büdös tojás az ablakokon.

Szabadon

                         Szabadon

     A férfi meztelenül szaladt át a mezőn. Izmai megfeszültek minden mozdulatától. Végre olyan szabadnak érezte magát, mint réges régen, kissrác korában. Az elméje kitisztult, a mérgező gondolatoktól végre megszabadulhatott. Soha többé nem akart visszatérni a tömegektől nyüzsgő utcákra, a szmog lepte városba és főképp nem abba a rideg helyiségbe, ahol az irodája helyezkedett el és ő is csak egy volt a sok aktakukac közül. A szél lágyan simogatta a bőrét, a nap szikrázott a fekete haján amint végigsuhant a réten. Egy őz legelészett nem messze tőle. Kíváncsian kapta fel a fejét az idegen közeledtével. A férfi is rápillantott, találkozott a tekintetük, de nem időzött, csak elmosolyodott. Ő is szabad akár az őzike, akkor is, ha csak néhány órán át. 

A fenti történetet egy kép ihlette, az eredeti képet ide kattintva tudod megtekinteni.

2. - Halloween éjszaka

Boglárka S.


                         Halloween éjszaka

   Minden a legnagyobb rendben ment. Jessica  az utolsó dekorációkat rendezgette az előkertben míg Katie, a legjobb barátnője a füstgéppel volt elfoglalva. Már nagyon várták azt az éjszakát, hisz a kollégium legnagyobb bulija volt kilátásban. Jessica elégedetten nézett kőrbe. Koporsókba rejtett csontvázak, szörnyetegnek öltözött emberek, a sűrű füstfelhő és az ijesztő hangok, melyek feltörtek egy-egy alkalommal megtették hatásukat. Boszorkánynak öltözött, mint mindig. Néha a hétköznapokban is annak képzelte magát, különböző varázsigékkel próbálkozott, sikertelenül. Rosalie halott menyasszony volt, aki visszajár kísérteni, bár az arcán lévő sminktől mindenki zombinak vélte. A parti elkezdődött, mindenki táncolt. Az akasztott csontváz ide-oda lengett a terem közepén. A lámpák villanásai és a sűrű ködfelhő még jobban elkábította az amúgy is alkoholos mámorban tántorgó fiatalságot. Aztán valaki felkiáltott. Hangosan, torka szakadtából. A füst megállíthatatlanul szakadt a teremben a folyosón, míg végül a lángok is felcsaptak és belekapaszkodva a bútorokba, egyre nagyobbra nőttek. Pár perc és hangos sziréna csendült fel az éjszakában, az emberek pánikba estek, mindenki menekült, néhányan a földre taposták társaikat, mit sem törődve a testi épségükkel. Tűzoltók rohantak be a házba, megmentve sok életet. Senkinek nem esett komolyabb bántódása, de az a Halloween éjszaka, mindenki emlékezetében megmarad.

Pázsit - Ágota Sándorfy

 Ágota Sándorfy 

                                                 Pázsit

    Zegzugos nagy házba költöztünk. Első és hátsólépcsők. Sok szoba és benyíló. A legnagyobb szoba fele padló, a másik fele műanyag-padló. Itt fogunk pázsitot nevelni. Már le is terítettem a gyepszőnyeget. Kék fű, a legdrágább. Minden délután kisollóval kell lenyírni, csak úgy lesz szép egyenletes. A gondnok is megnézte, bár azt mondja ebben a lakásban tilos a pázsit. De mindenkinél látta, ő nem szól, nem tud róla. Azért eddig senki sem volt ilyen merész, hogy a legnagyobb szobát füvesítse. Feltűnő. A bútorokat a három kisebb szobába kellett elhelyezni. A pázsit fölé csak függesztett bútorokat tehetünk. A feleségem ma jött haza az új lakásba. Javasolta, hogy naftalinozzuk az új, zöld szőnyeget. Nem hiszi el, hogy a fű élő anyag. Nem hisz az életben. A pázsit gyönyörű. Mindennap szép egyenletesre nyírom kisollóval. Csak az a baj, hogy mindig új kisollót kell venni. Ötéves, duci fiam serkentővel permetezte be a nagyszobát. Reggelre a mennyezetig nőtt a fű. Délre az egész lakás tele lett vele. Megint költöznünk kell. Azt hiszem legközelebb mégis szőnyeget veszünk... Azzal nem lehet baj.

1. - Egy emlékezetes Halloween

         Ágota Sándorfy      

                  Egy emlékezetes Halloween

                                             

        Nálunk a Halloween komoly családi esemény. Mint minden évben, most is műszakot cseréltem, hogy a gyerekeimet hibátlanul felöltöztetve indíthassam útra. Az előkészületek már hetekkel előbb kezdődtek: kitalálták milyen jelmezre vágynak, közösen elterveztük és árgus szemeik előtt megalkottam. Két kis unokám első részvételét egyszerűen szerettem volna elintézni, törpék lesznek, amihez csak melegítő, vörös sipka és szakáll kell, nehogy akadályozva legyenek a mozgásban. Nagy fiam hosszan készült, ő "rossz" lánynak maszkírozta magát: kölcsönvette a kitömendő bikini-felsőmet, szerzett egy finom cipőcskét, merészen kirívó ruhába bújt, fejére csapta a tavalyi vámpír-parókát, kacér kis szépségtapaszt biggyesztett a szája sarkához és egy erőteljes rúzsozással immár elkészülve kilépett a házból! A lányok is útnak eredtek, egyikük boszorka, másikuk szellem köntösbe bújt… Csak a két kicsi topogott türelmetlenül. Melegen beöltözve majdnem készen álltak, kormos-piros képüket félig eltakarta a göndör fonalból készült szakáll, de sehol sem találtam a két piros sipkát! Pedig gondosan kikészítettem! Hiába tette tűvé a lakást a maradék család, szőrén szálán eltűntek! Végül kis kendőt kaptak a fejükre, és a kislámpás tök-kosarat markolva indulniuk kellett, apjuk a háttérben kísérte őket. Rám is szükség lett, mert már az ajtómban tolongtak a környékbeli gyerekek, beindult a gyűjtögetés. A forgalmas két-három óra alatt kiadtam a tekintélyes halom édességet, megcsodáltam, megdicsértem a szép, ötletes, olykor ijesztő maskarákat és végül fogadtam a nehéz zsákmánnyal hazatérőket. Szokás szerint kiborították a zsákocskát, hogy kiválogassuk mit is adományoznak a kollégáimnak - szegény dolgozó felnőttek másként kimaradnának az élvezetekből, így minden évben hálásan elszopogathatták a sok nyalókát, amit bevittem nekik. Fiam utolsónak került elő, boldogan beszámolt, hogy senki sem ismerte fel - lehúzta a ruháját és nemes egyszerűséggel kirántotta a két piros sipkát a bikini-felsőből! Döbbent csend után a család akkora hahotába tört ki, hogy a gyerek csak kapkodta a fejét, míg egyikünk össze tudta szedni magát és elmagyarázta neki a helyzet komikumát.

 

Halloween nyereményeső

  Halloween nyereményeső

                                     

     Szeretem a Halloweent. A beöltözést, az ijesztgetést, a rémisztő történeteket és hajnalig tartó bulikat, ahol az emberek egy éjszakán át valaki másnak adják ki magukat. Mindenki az lehet aki szeretne és mindezt úgy, hogy nem szól senki emiatt.

  Szeretem hallgatni a különböző történeteket, legendákat. Szeretem az ajtón kopogtató gyerekek álarc mögé rejtett tekintetét miközben a lépcsőmön állva igyekeznek rémisztgetni a kifaragott töklámpások közt, én meg úgy teszek mint aki halálra rémült és megjutalmazom őket bőségesen csokival meg cukorkával. Épp ezért az jutott az eszembe, hogy indítok egy Halloween nyereményesőt, melyben nem lesz más dolgotok, mint írni egy rövid, az ünnephez köthető történetet, sztorit és elküldeni nekem, melyet én megjelenítek a blogon, az író nevével együtt természetesen, és a beküldők közül kisorsolok egy szerencsés nyertest, aki egy személyre szóló ajándékcsomaggal lehet gazdagabb.

  
1. Mindenki csak egy írást küldhet be, mely nem lehet hosszabb mint egy A4-es oldal.

2.  Az email tárgya legyen : Halloween nyereményeső

3. Kérem feltüntetni a nevet, melyen nyilvánosságra hozhatom az adott történetet.

Az írások nem szólhatnak trágár, agresszív, személyeskedő, rágalmazó, diszkrimináló vagy gyűlöletkeltő felhívásokról, véleményekről. Továbbá nem áll módomban közzétenni olyan írásokat melyek nemzeti, etnikai, faji vagy vallási hovatartozás alapját hátrányosan megkülönböztetik, illetve azokat indokolatlanul firtatják.

Ha az írások nem sértik a fent említett szabályokat, küldök egy válasz e-mailt mely egy számot tartalmaz, így a beküldő megbizonyosodhat arról, hogy játékban van.

Pl. Kedves XY Gratulálok, ezennel bekerültél a játékba és ha szerencséd lesz, talán épp te leszel az idei Halloween nyereményeső győztese. A te személyes számod 8.
Üdvözlettel csillagszirom - Allicens T.

  A személyes számot az szerint kapod, ahányadiknak beküldöd az írásodat. Ez a szám fontos lesz a sorsoláskor, ugyanis nem név szerint fogom kisorsolni a győztest, hanem szám szerint.

Beküldési határidő : 2013.10.31 – csütörtök éjfél.

Sorsolás: 2013.11.02. – szombat

e-mail tárgya : Halloween nyereményeső

e-mail cím : t.allicens@gmail.com

Saját vers - Magány

                                      Magány

Fekszem az ágyamon, a múltba merengek

Átlépek egy ajtón, üres terembe.

Hová jutottam, merre tartok én?

Istenem segíts, a magány oly nehéz.

Fekszem az ágyamon a plafont bámulom,

Megjelenik arcod, a szemem becsukom.

Látom, hogy jössz felém, mégsem érlek el

Lelkemben vihar van, erre ébredek.

Oly egyedül vagyok, testem megremeg

Magányomban, oh, hogy szenvedek.

Bújj hozzám, vigasztalj e borús éjszakán

Ölelj át, együtt legyőzzük a magányt.

Fekszem az ágyamon, a múltba merengek,

Átlépek egy ajtón, üres terembe.

Hová jutottam, merre tarok én?

Istenem segíts, a magány oly nehéz.

                                                                     2008.09.23