A hétfői Bakik után, úgy éreztem, hogy ideje egy kis kóstolót adnom a hamarosan megjelenő regényem első fejezetéből, mint azt a 2014-ben megjelenő Téli pirkadat című művemnél is tettem.
Szeretettel tőlem-nektek.
Első fejezet - részlet
Rohantam
ahogy bírtam. Az ágak az arcomba csapódtak, s minden lélegzetvétel
úgy hasított az oldalamba, akár egy éles penge. Megálltam,
egy pillanat erejéig a fának támaszkodtam, hogy el ne terüljek a
földön. Az izzadság és a sebeimből patakzó vér keveréke
hangosan koppant a száraz avaron. A blúzom ujjával végigsimítottam
a bőrömön, melyet az arcomba csapódó ágak könyörtelenül
felszakítottak. Nem éreztem a fájdalmat. A félelem eltompította
az érzékszerveimet, csak a kifulladástól lüktető mellkasom
nehezítette meg a menekülést. Próbáltam mélyeket lélegezni, és
az elgyengült végtagjaimat megpihentetni, de már hallottam a
közeledő lépteket, és a fújtatást, melyet üldözőim adtak ki
magukból. Testem ösztönösen megfeszült, izmaim megnyúltak,
akár egy őzgidának. Ismét rohanni kezdtem, át a sűrű bokrokon,
egyenesen a város főterére. Az emberek kérdőn pillantottak rám,
de én csak egyetlen ártatlan tekintetre tudtam figyelni. A szívem
megremegett amint a gyermek a zöldesbarna szemeit rám vetette.
Semmit nem akartam jobban, mint ott nyomban végezni mindenkivel, de
a kisfiú kerekded arcocskáját nézve úgy éreztem, semmi sem
fontosabb, mint az ő biztonsága. Erős kezek ragadtak meg, és többé
már nem ellenkeztem. Engedtem, hogy felhurcoljanak a máglya
tetejére. Megszűnt a tömeg, eltűnt a félelem, csak a fiú
gyönyörű arca létezett. Ő volt az egyetlen, akit még utoljára
látni akartam. Aztán a lángok a magasba csaptak, és én torkom
szakadtából sikítani kezdtem...