A függő

Photo by Adam Clarke

  Válaszadásra sem méltatta. Csak ült vele szemben és bár kedvesen mosolygott, tekintete üres volt és rideg. Elképzelte amint a lány testét szépen becsomagolná egy sötét zsákba és a tengerbe dobná. Mennyi izgalommal teli pillanatot élhetne át, milyen vadul dobogna a szíve mikor azt a széles konyhakést, mely érte kiált, hogy megragadja, a mellkasába döfhetné. Mi több, talán még csavarna is egyet rajta, hogy hallja az inak roppanását amint az éles penge utat tőr magának. Aztán kihúzná és és újra beledöfné. De nem ugyanoda, hanem egy kissé lentebb, csak pár ujjnyival arrébb, hogy aztán újra átélhesse azt a tökéletes dallamot.Borsódzott a háta és valami megmozdult benne. Olyan bizarr és jóleső érzés áradt szét az ereiben, amit már évek óta nem érzett. Nem, nem teheti ezt. Erről már hosszú ideje leszokott, uralkodnia kell magán. Elfordította a tekintetét, majd lassan felemelkedett székről és a konyhapultnak támaszkodott. Csitította önmagát s a vágyait. A lány még mindig a karosszékben ült, s a szemei szikrát szórtak. Kérdezett valamit amire nem kapott választ, de reméli, hogy végre minden olyan lehet mint régen volt. Carlos a hajnali fényben oly tökéletesnek tűnt, hogy Leila hirtelen elfeledve minden bosszúságát felsóhajtott. Vágyai felébredtek, akarta őt, érezni a férfiasságát akkor is, ha nemrég talán egy másik nőt tartott a karjaiban. Carlos fejében a hangok örvényként kavarogtak, s bármennyire igyekezett csitítani őket, azok egyre zavarosabbá váltak. Ismét a lányra pillantott, tekintetét immár betöltötte a féktelen vágy, mely egészen a csontjáig hatolt. A kezei megremegtek, amint a lány felé nyújtotta a karját. Leila közelebb lépett és átölelte őt. A férfi erős karjai átfonták a derekát, finom ajkaik összeforrtak, s testük ösztönösen feszült a másikéhoz. Carlos az ujjait a lány hosszú szőke hajába fúrta, tenyerét végigsimította a mellein, s egy hirtelen mozdulat után az ablaküveg szilánkokban hullott alá a magasból. Leila arcát eltorzította a rémület, szemei kitágultak és a vékony hálóingjébe belekapaszkodott a szél.

Carlos elégedett mosollyal az arcán pillantott alá, arcán kisimultak a gondterhelt ráncok és végül megszólalt.

- Igen drágám, egy másik nővel voltam. - mormolta és rágyújtott egy jól megérdemelt cigire.

Liebster Award

Liebster Award díjat kaptam

Kate Lynn - az accordingtokatelynn blog írója - Liebster Award díjjal ajándékozott meg, melyet szívből köszönök neki.

A Liebster Award egy vándordíj új blogok számára. A díj célja elismerni a bloggerek munkáját és a kezdő blogokat népszerűsíteni, új olvasóközönséggel megismertetni.

Íme Kate Lynn kérdéseire adott válaszaim:

• Milyen érzés közzé tenni az írásaidat? Könnyen elengeded őket?

- Minden történet amit megosztok az olvasóimmal egy darab belőlem, minden szó amit papírra vetek egy olyan élmény számomra, amit az ember legboldogabb pillanataiban él át és alig bírom kivárni azt a pillanatot, hogy mindezt megoszthassam másokkal is. 

• Van múzsád?

- Több ember és dolog is van az életemben, körülöttem aki vagy ami hatással van a kreativitásomra.

• Hogyan kezeled a negatív kommentet (ha van)?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a negatív visszajelzés nem üt szíven (szerencsére nem volt sok belőle) de igyekszem hamar elengedni őket és nem lógni a témán. Végül is mindenből lehet tanulni. 

• Hogyan hat rád a pozitív visszajelzés? Szárnyalsz?

Szárnyalok bizony :D de igyekszem a pozitív vélemények hatására felszabadult boldogsághormonjaimat is kordában tartani.

És most következzen a 4 random tény magamról

• Fodrásznak tanultam de allergiás lettem egy rakás vegyszerre és ezért nem folytathattam a szakmát
• Nagyon szeretem a zenét és hangosan énekelni ( bár a hangommal vallatni lehet :) )
• Imádom az állatokat
• Szeretek utazni, minél több helyet, kultúrát felfedezni

Akiknek továbbadom a díjat:

Teller Ágnes - a mesemagia blog meg a Julcsi és a színek sárkányai mesekönyv  írónője

Dobos Márta - a maisztorik és a martasosak nevű blogok szerkesztője

Mary Ann - az ittirogatok blog tulajdonosa

Anita Wekker - virradora című blogon található remek írások alkotója

Gratulálok nekik

A kérdéseim hozzájuk:

• Mikor a legjobb alkotni számotokra?
• Vannak írói álmaitok (regény, vers, novelláskötet, stb.) ?
• Számítógép vagy kézzel írás?
• Kedvenc helyetek az íráshoz?

A díjhoz az alábbi szabályok tartoznak:

Tedd közzé a blogodon!Ismertesd a szabályokat!Nevezd meg, akitől kaptad és köszönd meg neki!Válaszolj az általa feltett kérdésekre!Ismertess magadról négy random tényt!Jelöld meg azokat a blogokat, akiknek továbbadod a díjat!Tedd fel a kérdéseidet!Értesítsd a blogokat arról, hogy díjat kaptak tőled!A szabályok be nem tartása, nem von szankciót maga után. De azért törekedjünk rá!

Érintés

Photo by lysander07

Az ágyban feküdtem. Pucér testemet csupán egy vékony lepedő fedte. Ujjaim megfeszültek, térdeim a hasamig húztam, majd ismét elnyújtóztam. Hajam szétterült a párnán, melleimet csiklandozta a selymes takaró érintése. A szobát az utcai lámpa halvány fénye világította be, odakint köd szállt alá s bekukkantott a nyitott ablakon át. A levegő hűvös volt, de a testem mégis forrón égett. Úgy éreztem majd lángra lobbanok, mikor az árny fölém emelkedett és megéreztem a leheletét a bőrömön. Magas volt és erős. Egy mozdulattal lehúzta rólam a takarót, a selyem csiklandozva csusszant alá a padlóra, s engem már nem védett semmi sem. A homályos alak fölém hajolt, ujjait végigcsúsztatta a mellkasomon, alá hasamon, a combjaim belső felén, s ettől még inkább felforrt bennem a vágy. A lágy ajkak az ajkaimra tapadtak, ujjaink egymásba fonódtak és testünk összeforrt. Halk lihegés, apró, gyors ütemű szusszanás és a szél belibbent az ablakon. Újabb lágy csókok és szoros ölelések, majd kibontakoztunk egymás karjaiból.

A fénylő szempárba néztem, mely minden éjjel megbabonázott, akár egy hipnotizőr, míg már nem maradt szabad akaratom. De ha lett volna, akkor sem tettem volna másként. Mi már eggyé váltunk, egyikünk sem létezhetett a másik nélkül. Úgy kellettünk a másiknak mint a levegő, a víz.

A szempár magával ragadta a tekintetem, s én még inkább elbódultam. Az álom rohamosan közeledett felém, s telepedett rám. Testem ellazult, fejem enyhén oldalra billent s a szemem már csak résnyire bírtam nyitva tartani. Az árny felemelkedett majd gondosan betakart. Szólni akartam valamit, de már nem jöttek ki hangok a torkomon. Az árny megállt az ablak előtt, szárnyait kitárta, s elsuhant akár egy látomás. 

Ott feküdtem az ágyban, csupasz testemet csak egy vékony takaró fedte. Odakint már felszállt a köd, a hajnali napsugár bemerészkedett a szoba falai közé, s jólesően melengetve. Hosszasan nyújtóztam végig az ágyon, arcomon halvány mosoly húzódott végig.

- Csak egy újabb álom volt. - dünnyögtem félhangosan és felemelkedtem az ágyból. Az enyhe nyári szellő belibbent az ablakon, végig táncolt a szobán, felkapva a fehér tollpihéket az ágyam mellől, melyek keringőzve osontak el vele az ablakon át.

A telhetetlen

- Te vagy aki kell nekem, te vagy aki nélkül hajléktalannak érzem magam. - sikított fel Candice és lerogyott a pocsolya közepébe.

Az esőcseppek hangosan csapódtak alá, néha már már fájdalmasan odavágva neki, de ő mit sem érzett mindebből, csak a férfi  elernyedt testét szorította magához. Könnyei elvesztek az arcán lecsorduló vízcseppek közt, csak az eltorzult tekintetén lehetett látni a fájdalom szaggató kíméletlenségét. Hogy tehették ezt vele? Hogy lehet ennyire könyörtelen az élet, hogy az angyalt, kit elé sodort, kit az élete részévé tett, most valaki elveszi tőle. Mi ez ha nem egy szadista hatalmas ökle, mely a mellkasa mélyén szorongatja a szívét, mely kíméletlen és gúnyos mosollyal az arcán játszadozik vele? Mégis mit képzel, hogy elveheti tőle őt akkor, amikor csak kedve tartja? Felemelte a földön heverő fegyvert, súlyától megingott a keze. Lassan maga elé emelte, bal kezét alá helyezte és az előtte álló alakra szegezte.

- De hát pontosan ezt akartad. - szólt a hang, de számára már minden elmosódott. A szavak csupán halk zúgásnak tűntek, a férfi  előtte meg csak egy sötét árnynak, egy lénynek, aki nem is ehhez a dimenzióhoz tartozik. Csak egy gondolat kavargott a fejében, mely úgy lüktetett a homlokában akár a vad óceán hullámai, melyek egy sziklához csapódnak : ˝Végeznie kell vele.˝

Fejét enyhén oldalra billentette, felemelkedett a földről. Haja az arcára tapadt, fehér ruhája szorosan a testére feszült, mely alatt csupán egy leheletnyi bugyit viselt. Az előtte álló alak tekintete végigsiklott rajta, közelebb lépett, hogy a pisztoly csöve a mellkasához feszült majd elmosolyodott. Ujjait végig húzta a lány arcán, közelebb hajolt, lágyan megcsókolta és a fülébe súgott.

- Minden percet megért. - mondta és a környéket egy újabb dördülés verte fel az álmából.

Candice lenézett a földön heverő testekre, a fegyvert gondosan letörölte és az egyikük markába helyezte. Nagyot sóhajtott, mintha hosszú idő után végre ismét levegőhöz jutott volna, majd az utca túloldalán megjelenő férfira szegezte a tekintetét. Lassan felemelkedett oda lépdelt hozzá, arcát ismét elárasztották a fájdalom vonásai, tekintete ártatlanná és megviseltté vált.

- Kérem segítsen! - kiáltotta és megragadta az ismeretlen kezét. - Lelőtték egymást.

- És ön jól van? - kérdezte a férfi, mire a lány a nyakába borult.

- Jól leszek. - suttogta, majd a földön heverő üvegdarabra szegezte a tekintetét és szemeiben felcsillant a vágy, mely az évek során egyre hatalmasabbá nőtte ki magát.