Látomás

photo by ADiamondFellFromTheSky

A ház üresen állt, már évek óta nem lakott benne senki. A bútorok roskadoztak, pókháló fedte őket, a pór ujjnyi vastagságúan telepedett le, melybe apró állatok lábnyomai süllyedtek bele. Ray ott állt az ajtó előtt kezét lassan meglendítette és rányomta a kilincsre. Emlékeiben felvillant a régmúlt és az ujjai megdermedtek. Hallotta a kacajt, egy halk nevetést és szeme sarkából látta amint egy árny elsuhan a tornác előtt. Tenyerét lecsúsztatta a kopott kilincsről, majd lassan lelépdelt a nyikorgó lépcsősoron. Körbenézett a tisztáson, sehol egy lelket nem látott. A verejték gyöngyökben csordult végig a halántékán, kabátját a korlátra hajította, az ingét kigombolta és kortyolt egy nagyot a vizespalackból. A fellibbenő szél jólesően símúlt hozzá a napbarnított testéhez, melyen meglengett a hófehér ing. Jenna a fák mögül méregette őt, ajkait önkéntelenül is megnyalta amint Ray testének rezzenéseit figyelte. 
Tett néhány lépést közelebb, majd megtorpant és szélesen elmosolyodott. Ray elméjét elöntötte valami forróság, egy kellemes érzés. Egy kis időre szüksége volt, hogy össze szedje magát. Ekkor  pillantotta meg a lányt. Közelebb sétált hozzá és szorosan megragadta. Jenna rózsaszínű ajkait a férfi csupasz mellkasára tapasztotta, gyöngéden lecsúsztatta róla az inget és ujjait végighúzta a férfi hátán. Ray ösztönösen emelte az ölébe, majd fektette a zöld fűszálak közé, mint aki el szerette volna rejteni a világ elől, hogy csak az övé legyen és senki másé. Jenna vörösesszőke haja szétterült a virágok közt, mint valami lángcsóva, mely épp felperzselni készül maga körül a világot. A férfi lassú mozdulatokkal a lány ruhája alá nyúlt, ujjaival szétfeszítette a combjait és ajkait a melleire tapasztotta. Mindketten felsóhajtottak amint felvették egymás testének gyöngéd ritmusát. A halk nyögdécselést a hátára kapta a szél és beterítette vele a tisztás minden négyzetcentiméterét.

Aztán a világ hirtelen megdermedt, az ég szürkébe burkolózott és az esőcseppek sorban hullottak alá a magasból.

Ray megszédült és a korlátnak támaszkodott. ˝Hogy lehet egy képzelgés ennyire valóságos?˝ - futottak át a gondolatok a fejében miközben még mindig ott lüktetett benne a vágy, az érzéki kéjutazás amit átélni vélt. Nem akart visszatérni a valóságba, azt akarta, hogy az álom örökké tartson, hogy az a lány valósággá váljon. Akarta a testét, magába szívni az illatát és majd megőrült, hogy nem tarthatja a karjaiban, nem ölelheti magához a meztelen testét, melynek illata oly bódítóan hatott rá, akár a legtökéletesebb szerelmi elixír. De mindez csupán az elme játéka volt, egy édes álom, melyet a tudatalattija szült.

Erőt vett magán és körülnézett. Bár már éber volt, a vágya mit sem csillapodott. Még mindig magán érezte a lány bőrének selymességét, hallotta a suttogását és semmire sem vágyott jobban, mint a magáévá tenni őt.

- Mássz ki a fejéből. - szólt egy hang mire Jenna teste megrázkódott és egy fának támaszkodott.

- Ünneprontó. - mordult fel Jenna alig hallhatóan, majd vetett még egy pillantást a férfira és elsuhant a fák között.